Lizi vegyes oldala

Ide meséket és történeteket írok!

A RÓKA MEG A SZÜRKE AGÁR

Volt egyszer réges-régen egy kis madárka, s annak volt két szép

fia.  Hiába építette ez a madárka a fészkét egy magas cserfára,

a  gonosz  róka  észrevette,  s rögtön  a  fa  alá  telepedett.

Felkiáltott a madárkának:

-  Hallod-e, madárka, dobd le nekem a legszebb fiadat, mert  ha

nem, rögtön kifűrészelem a fát!

De  a  madárka nem ijedt meg, és nem dobta le egyik  fiát  sem.

Erre  a  róka  nekiállt, hogy a farkával  kifűrészelje  a  fát.

Megijedt a kis madár, s könyörgésre fogta a dolgot, hogy inkább

odaadja az egyik fiát, csak bocsásson meg neki a róka. Ráállott

a  róka  az  alkura,  ő megkapta a fiókát, de  megígérte,  hogy

visszajön a másik fiókáért is.

A    madárka   erősen   kesergett,   és   sehogy   sem   tudott

megvigasztalódni. Arra vetődött egy szürke agár, s azt kérdi  a

madárkától:

- Hát te miért sírsz, kicsi madárka?

-  Hogyne sírnék, mikor elvitte a róka a legszebb fiamat,  s  a

másikért is visszajön nemsokára!

-  No,  azért  ne  sírj, ez még nem olyan nagy baj.  Ha  megint

idejön a róka, mondd azt neki: “Nem dobom le, nem én!” S ha  ki

akarja a fát fűrészelni, ne félj, én itt leszek!

Ezzel  az agár elrejtőzött egy bokorba, s várta a rókát. El  is

jött a róka egykettőre, s kérte a fiókát.

- Nem adom, dehogy adom! - mondta a madárka.

A  róka  erősen  csóválta  a fejét. Nem  tudott  hova  lenni  a

csodálkozástól.

-  Hm,  biztosan  a  kutya tanította a madarat  -  mormogta,  s

fűrészelni kezdte a fát.

Előrontott erre a szürke agár. Megijedt a róka koma,  elkezdett

szaladni,   ahogy   csak  bírta  szusszal.  Éppen   az   utolsó

pillanatban,  mikor  az  agár meg  akarta  csípni,  beugrott  a

rókalyukba.

Búsult  szegény  agár,  hogy ilyen jó  zsákmánytól  elesett,  s

elhatározta, hogy kiéhezteti a rókát. Rátette a fülét a  likra,

s aludni akart, de egyszerre beszélgetést hall odabenn. Kérdi a

róka:

- Hát te, lábam, mit csináltál, mikor az agár kergetett?

- Én bizony futottam, ahogy csak tudtam.

- Hát te, szemem, mit csináltál?

- Én a likat néztem, hogy egykettőre bebújhassak.

- Hát te, fülem, mit csináltál?

- Én hegyeztem magam, hogy az agár nem fog-e el.

- Hát te, farkam, mit csináltál?

- Én bizony mind az agár orránál himbálóztam, hogy fogjon el.

-  Hű,  te  semmirevaló! - kiáltott nagy  haraggal  a  róka.  -

Kitakarodj a likamból!

Az  agár  csak  ezt  várta, s mikor kinn  volt  a  róka  farka,

megfogta, kirántotta a rókát, s - hamm! - bekapta.

Itt a vége, fuss el véle!

A VÉN  KUTYA

Egyszer volt egy ember, s annak egy olyan öreg kutyája, hogy a csontot már nem tudta megrágni.

Azt mondja az ember a feleségének:

- Feleség, meglövöm a kutyát, mert a csontot már nem tudja megrágni, én pedig hússal nem tartom.

Mondotta az asszony:

- Ne lője meg, lelkem, uram! Ha a csontot nem is tudja megrágni, de jól tud ugatni, s a tolvajokat elriasztja a háztól.

De így s de úgy, ő bizony meglövi, erősítette az ember.

A kutya meghallotta, hogy mit akar a gazdája. Elszomorodott erősen, s bánatjában kiment az erdőbe. Amint megy, mendegél az erdőn, találkozik egy farkassal.

Kérdi a farkas:

- Hát neked mi bajod van? Miért vagy olyan szomorú?

- Hogyne volnék szomorú, mikor a gazdám meg akar lőni.

- Ne búsulj - mondja a farkas -, segítek én rajtad. Kibékítem a gazdádat veled, meghagyja az életedet, hanem aztán adj egy bárányt nekem.

A kutya megígéri a bárányt, s a farkas azt mondja:

- Maradj csak itt velem az erdőben. Majd ha a gazdád idejön dolgozni feleségével s kicsi gyermekével, én ellopom a gyermeket, neked általadom, s vidd vissza. Meglásd, ismét megszeret a gazdád, s nem lő meg.

Hát csakugyan úgy lett. Egy nap múlva, kettő múlva jön az ember a feleségével, hozták a kicsi gyermeküket is. Leteszik egy bokor alá, s azzal munkába fognak. A farkasnak sem kellett egyéb: a bokor mellé orozkodott, felkapta a gyermeket, elszaladott vele az erdő szélire, ahol a kutya várt reá.

Észreveszi az ember meg a felesége, hogy a bokor alól eltűnt a gyermek, de lett, uramistenem, sírás, jajgatás! Szaladtak erre-arra, mindenfelé. Ők sem tudták, merrefelé. Kiabálták a gyermek nevét, s hát egyszerre csak jő a kutya, hozza a gyermeket. De bezzeg lett a kutyának azután becsülete! Hússal, kolbásszal tartották, paplanos ágyban hálatták.

Telt-múlt az idő, egy éjjel eljő a farkas a bárányért. Hanem a kutya meggondolta a dolgot, nem volt rá lelke, hogy a gazdáját megkárosítsa, s olyan erősen kezdett ugatni, hogy a farkas esze nélkül szaladt vissza az erdőbe.

Hanem visszakiáltott a kutyának:

- Hadd el, kutya! Gyere csak ki az erdőbe, majd megtanítlak becsületre!

A kutyának egyszer csakugyan dolga akadt az erdőben, de nem mert egyedül elmenni, hanem nagy barátságot kötött elébb egy sánta macskával, úgy indultak ketten az erdőbe.

A farkas éppen ott sétált egy vaddisznóval, amerre az a kutya tartott.

Már messziről látták a kutyát, de nem tudták elgondolni, hogy mi lehet mellette. A macska farkát kardnak nézték, azt hitték, hogy a kutya kardot kötött az oldalára.

Hej! Uramteremtőm, megijed a farkas meg a vadkan is, s nagy hirtelen a farkas fölmászik egy fára; a vadkan pedig behúzódik egy gödörbe, hogy csak az orra látszott ki.

Amikor a kutya s a macska odaért, s meglátták a vaddisznó orrát, a macska azt hitte, hogy valami egér van ott, s belevágott a vaddisznó orrába.

- Jaj! Jaj! Ne bántsatok! - jajgatott a vaddisznó. - Ott a fán a bűnös, én nem vétettem senkinek.

A macska erre eleresztette a vaddisznó orrát, a vaddisznó meg elszaladt nagy ijedten, mintha a szemét vették volna ki. Akkor a kutya meg a macska nagy mérgesen felnézett a fára. A farkas csak akkor látta, kikkel van dolga.

Erősen elszégyenlette magát, leszállott a fáról, s kibékült a kutyával.

Így volt, vége volt, mese volt.

KUTYA SZERETNE LENNI

Egyszer volt egy gazdaember, s annak egy nagy kamasz fia. Kimegy ez a gazdaember a mezőre, ment vele a fia is, mentek a cselédjei, a napszámosok, gyűjtötték erősen a szénát, hogy csak úgy csurgott le róluk a verejték. Mindenki dolgozott, csak a gazda kutyája nem. Az ott heverészett a bokor tövében, a jó árnyékban. Látja ezt a gazda fia, megirigyli a kutya dolgát, s fölsóhajt keservesen:

- Hej, édesapám, de szeretnék kutya lenni!

- Szeretnél-e, fiam? - mondja az ember. - No, ha szeretnél, feküdj a kutya mellé. Ne dolgozz, én nem bánom.

Hiszen a legény kétszer sem mondatta magának, lefeküdt a bokor alá, nagyot aludott, míg a többi emberek dolgoztak, s esze ágában sem volt, hogy megfogja a villa nyelét.

No, hanem elkövetkezett az ebéd ideje. A gazda a cselédjeivel meg a napszámosaival a tál elé ült, s kanalazták a kaszáslevest,* de a legényt közel sem eresztették a tálhoz, csak csontot meg kenyérhéjat dobtak neki, éppen mint a kutyának.

Hiszen a legény nem bánta erősen, mert még nem volt éhes. Ebéd után megint leheveredett a bokor alá, s ott hevert uzsonnáig.

Előjönnek a cselédek s a napszámosok az uzsonnához, de bezzeg fölkelt a legény is a bokor alól. Odament, hogy neki is adjanak valamit.

- Várj csak a sorodra, fiam - mondotta a gazda -, majd te is megkapod becsületesen a magadét, amikor a kutya - s megint csak kenyérhajat dobtak neki. De már estefelé zöldet-vöröset látott a szeme, s azt mondta az apjának:

- Édesapám, elég volt a kutyaságból, nem leszek én többet kutya, mert mégiscsak igaz az, hogy a kutyának kutyául van dolga.

- Látod, fiam, látod - mondotta a gazda -, az ember legyen ember, a kutya legyen kutya, éljen mindenki abban a sorban, ahová a jó Isten rendelte.

Bezzeg azután a legény megfogta a villa nyelét, nem kívánta meg többet a kutya sorsát.

         A zebra és a három kutya

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregember, akinek volt egy rozoga viskója és három kutyája.

   Így éltek-éldegéltek négyesben, mikor az egyik nap kopogtak az ajtón. Az öregember kinyitott az ajtót, de alig akart hinni a szemének. Egy csíkos lószerű állat állt előtte. Körbe járta, jól megnézte magának.

   - Na, a nem jóját! Mit keresel te itt az én portámon? – kérdezte magától az öreg.

   - Zebra vagyok – válaszolt a Zebra.

   Az öregember majdnem elájult attól, hogy ez az állat beszél.

   - Még hogy beszél! – kiáltott fel az öreg. – Csak hallucinálok. – nyugtatta magát. – Egyetlen egy állat sem tud a mi nyelvünkön beszélni!

   Ebben a pillanatban jött a viskó elé az öregember három kutyája.

   - Te, Bodri, valaki jött! – mondta Morzsi a másik kutya.

   - Talpas, te már sokfelé jártál, biztosan láttál ilyenhez hasonlót – vakkantotta Bodri.

   Az öreg annyira megrémült, hogy berohant a viskóba, de elvétette az ajtót, s nagy erővel nekiment az ajtófélfának, s elájult.

   - Már megint! – kiáltott fel Bodri.

   - Mindig ez történik, ha valami furcsát lát – mondta Morzsi.

   - Húzzuk be az árnyékba! – javasolta Talpas.

   S a három kutya, húzta-húzta az öregembert, de az nagyon nehéznek bizonyult. A Zebra ekkor odalépett, és ezt kérdezte:

   - Segíthetek? Nekem ez nem menni fog. Sokszor kellett nehéz dolgokat cipelnem.

   A három kutya félreállt, a zebra óvatosan a viskó árnyékába tolta az ájult öreget.

   - Van a közelben egy kút? – kérdezte a Zebra.

   Talpas, Bodri és Morzsi elvezették a viskó mögé. A Zebra húzott vizet a kútból, szájába vette a vödröt, s az öreg mellé rakta.

   - Kutyák! Én most elbújok, aztán ti meg locsoljatok vizet a gazditokra, hogy magához térjen.

   Úgy is tettek a kutyák. Az öregember lassan magához tért, körbenézett, majd a sajgó fejéhez kapott.

   - Már megint nekimentem az ajtófélfának! Na, mi van, kutyuskáim? Mindjárt jobban leszek, s hozom az ennivalótokat.

   A kutyák erre hangosabb csaholásba kezdtek. Ugrándoztak, nyalogatták a gazdi kezét. Az öreg lassan felállt, bement, hozta a megígért kutyaeledelt.

   - Egyetek! Én addig bemegyek, pihenek egy keveset, majd délután ásom fel a kertet.

   A Zebra előjött a rejtekéből, és magához hívta a kutyusokat.

   - Először is szeretnék bemutatkozni. Zebinek hívnak, s Zebra vagyok. Amióta az eszemet tudom, egy cirkuszban éltem, ott dolgoztam, inkább állandóan idomítottak.

   - Mi az, hogy idomítottak? – kérdezte Talpas.

   - Zenére kellett ügetnem, néha táncolnom, súlyos szekereket húznom, s alig kaptam takarmányt. Nem is egyszer megvertek, ostorral!

   - Kik voltak azok? Emberek? – hördült fel Morzsi.

   - Ostorral vertek? Engem még senki sem vert meg! – mondta Bodri.

   - A gazditok milyen ember? – kérdezte a Zebra.

   - Ő a legkedvesebb gazdi! – kezdte Talpas.

   - Csak nagyon szegény. Alig bírja már felszántani, inkább felásni a kertjét. Egyre nehezebben él meg, de bennünket nagyon szeret.

   - Akkor majd én segítek neki – javasolta a Zebra.

   - Hogyan? – tette fel egyszerre a három kutya a kérdést.

   - Amikor az egyik városról a másik városba húztam a cirkuszi szekeret, láttam, hogy emberek a földeken valami fémes dologgal és lóval felfordítják a talajt. Ha van ilyen szerkezete az öregembernek, akkor én is el tudom húzni, neki meg nem kell fáradoznia.

   A három kutya összenézett, majd a Zebrát a fészerhez vezették.

   - Itt van az eke! – mondták egyszerre.

   Ezzel a Zebra kihúzta az ekét a fészerből, felvette a hámot, s elindultak szántani. A Zebra húzta, a kutyák pedig irányították. Már jóval elmúlt dél, mikor végeztek. Épp visszarakták az ekét a fészerbe, mikor a viskó ajtajában megjelent az öregember. A Zebra gyorsan elbújt.

   Az öregember elindult a fészer felé, mikor a kutyák rángatni kezdték a ruháját, s a kert felé húzták. Az öreg nem akart hinni a szemének, mikor megpillantotta a felszántott földet.

   - Ki tette? – vakargatta a tarkóját. – Mennyibe fog ez nekem kerülni! – sopánkodott tovább. – Köszönöm, neked, Istenem!  A többit már magam is elvégzem.

   A három kutya ismét rángatni kezdte az öregember ruháját. Húzták-vonták a fészer felé. Ekkor a fészer mögül előlépett a Zebra, majd megszólalt:

   - Ne félj tőlem, öregember! Zebra vagyok.

   - Nem álom volt, tényleg téged láttalak, te kopogtál az ajtómon.

   - Ha megengeded, hogy itt éljek, segítek neked a ház körül.

   - Te szántottad fel a földemet? – kérdezte az öreg.

   - A három kutyád is segített – válaszolta a Zebra.

   - Ti is értitek a Zebrát? – kérdezte az öregember.

   - Minden egyes szavát – mondta egyszerre a három kutya.

   - Nem is tudom. Maradhat? – kérdezte Morzsit, Bodrit és Talpast az öreg.

   S a Zebra ott maradt az öregembernél. Azóta is együtt élnek, míg meg nem haltak.

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat